Péntek 13-án kezdődött minden. Illetve nem, 12-én.
Utolsó előtti napunkon, csütörtökön egész nap pakoltunk, egyrészt azt, ami otthon marad, másrészt azt, ami jön velünk. Ez utóbbi volt a problémásabb: fejenként 23 kg a limit, amit a repülőre fel lehet vinni + egy kézipoggyász. Ha belegondolunk, hogy az eddig életem tárgyaiból ki kell választani csupán 23 kg-ot, na az furcsa. Ráadásul téli holmival is kellett készülni, mert bár a Cambridge-i időjárás hasonló a budapestihez, a tél állítólag csapadékosabb, sok a hó. Azért megugrottuk ezt a feladatot, bár vettünk egy plusz csomag jegyet, így még 23 kg-ot felvihettünk a gépre. Szóval jó későn feküdtünk le, és már nem is otthon, hanem P Anyukájánál.
Másnap korán ébredés, át a csomagokért, plusz még elrohantunk a Mountexbe olyan lakatot venni, amit az amerikai csomagellenőrzésnél nem vágnak le automatikusan, mert mesterkulcsuk van hozzá a biztonsági mókusoknak. A nap legjobb része az volt, mikor egy utolsó közös családi ebédet kaptunk, természetesen húslevessel és millió étellel.
A szüleinktől a reptéren búcsúztunk el, tudtam előre, hogy nem lesz könnyű, hát nem is volt az...
Párizson át utaztunk, nem is volt semmi gond addig (sem) azt leszámítva, hogy leszálláskor nem dugult ki a jobb fülem, plusz nem is voltam teljesen jól a náthám miatt, így igazán épületes látvány lehettem, ráadásul mindenre visszakérdeztem, amit nekem mondtak vagy tőlem kérdeztek, mert nem hallottam:).
Ott rohanni kellett, mert csak 1 óránk volt az átszállásra, de hát abban jók vagyunk, el is értük simán a bostoni gépet. Szeretem az ilyen bazi nagy gépeket, valahogy olyan megnyugtató, hogy olyan sokan vagyunk. Már csak azért is megérte a repülőjegyet megvenni, mert 7 órán keresztül filmeket/sorozatokat/dokumentum filmeket nézhettünk, rádiót hallgathattunk (minden ülés háttámlájában van egy kis képernyő, ezen mindenki magának választhatja ki, mit szeretne nézni, hallgatni). P menőzött, ő vmi cikket olvasott, én halandóbb voltam, How I met your mothert meg Two and a half ment néztem (meg még egy csomó mindent, volt rá időnk). Ennivalóban sem volt hiány, kétszer is adtak ellátmányt, szóval egy panasz szavunk sincs.
Miután leszálltunk, itteni idő szerint kb. f8-kor este, még át kellett verekednünk magunkat a bevándorláson (a hölgy nem tudta összerakni, P hogyhogy nem állampolgár, ha NYC-ben született), a csomagokat összekaparni és eljutni haza. Mondom, mi volt nálunk: 2x23 kg táska, plusz még egy ilyen, csak L-es (ez csak tizenpár kiló), 2 kis hátizsák és egy laptop táska. Az elléshez közeli állapotban voltunk, mire hazaértünk. Ja, gyalog mentünk haza, mert a reptéren mondta egy lady, hogy a tömegközlekedés ingyenes onnan, ami nyomós érv volt a harmincakármennyi dollárral szemben, ami a taxi lett volna.
A lakást könnyen megtaláltuk, szerencsére 5 p a metrótól és a földszinten lakó fazon beengedett minket, nála volt a kulcsunk.
Sokat nem nézelődtünk, nagyjából lepakoltunk, zuhany és szundi. Elalvás előtt természetesen megszámoltuk a szoba sarkait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése